Öröm és boldogság

Látszólag könnyű definiálni ezt a két kifejezést, azonban a mai emberek számára gyakran összemosódik ennek a két dolognak a jelentése, illetve nehéz rátapintani, hogy mi a különbség közöttük.

Ha megkérdezünk embereket, hogy minek örülnének, feltehetőleg különböző dolgokat fognak felsorolni, mégis talán egyszerűen le lehetne ezt úgy írni, hogyha valami jó vagy kellemes dolog történik velünk, az örömet okoz. A boldogság mégsem magyarázható örömteli események sorozataként.

Ha a kedvenc ételünkből ehetünk, annak általában örülni szoktunk, azonban ha folyamatosan csak azt esszük, egy idő után megunjuk, sőt megundorodunk tőle. Jobban belegondolva elég gyakran változik, hogy éppen mikor minek tudunk örülni. Amikor nagyon rossz a kedvünk, akkor gyakran úgy érezzük, hogy semminek sem tudunk örülni.

Miért volt szükségünk arra, hogy ez megtörténjen velünk, mi a tanulsága számunkra?
Miért volt szükségünk arra, hogy ez megtörténjen velünk, mi a tanulsága számunkra?

Sokszor olyan, mintha mérlegre tennék egy adott helyzetben az érzéseinket és az alapján próbáljuk eldönteni, hogy most éppen tudunk -e örülni valaminek vagy összességében boldogok vagyunk -e. Az élet rendje, hogy nem mindig csak és kizárólag kellemes dolgok történnek velünk. Hosszabb távon rosszat tesz, ha megpróbáljuk kizárni a rossz dolgokat. El kell fogadnunk mindent, ami az életünk része és a maga helyére tenni, nem együttesen, hanem külön-külön mérlegelve az eseményeket és az alapján megkérdezni saját magunktól, hogy miért volt szükségünk arra, hogy ez megtörténjen velünk, mi a tanulsága számunkra.

Úgy gondoljuk, hogy kell valami, ami örömet okoz nekünk, hogy kiváltsa belőlünk ezt az érzést. Valójában gyakran valaminek a hiánya döbbent rá minket arra, hogy milyen jó valami, amit észre se veszünk akkor, amikor rendelkezünk vele. Ilyen például visszanyerni az egészségünket egy betegség után, kiszabadulni a bezártság után, friss levegőt szívni a természetben a városi szmog után.

A boldogság egy lelkiállapot, hogy képesek vagyunk mindennek, a legapróbb dolgoknak is örülni.
A boldogság egy lelkiállapot, hogy képesek vagyunk mindennek, a legapróbb dolgoknak is örülni.

Ha jobban belegondolunk, rengeteg dolog van az életünkben, aminek örülhetünk, de általában észre sem vesszük őket. A boldogság egy lelkiállapot, hogy képesek vagyunk mindennek, a legapróbb dolgoknak is örülni és nem szabunk feltételeket magunk számára ehhez.

Boldognak lenni azt jelenti, hogy készen állunk megélni az életünk minden pillanatát.
Boldognak lenni azt jelenti, hogy készen állunk megélni az életünk minden pillanatát.

Boldognak lenni azt jelenti, hogy készen állunk megélni az életünk minden pillanatát, elfogadni a jót és a rosszat is egyaránt, tudunk felszabadultan örülni a létezésünknek. Igazán akkor vagyunk boldogok, ha ezt az életörömöt meg tudjuk osztani másokkal és közösen megélni az életet a maga teljességében.

Access Testkezelések – Testi Változásokhoz

Az Access Body© testkezelések

Vannak elvárásaid és ítéleteid a testeddel kapcsolatban?

Talán nincs is olyan ember a földön, aki teljesen elégedett lenne a testével. Vagy kicsit dundibb szeretne lenni, vagy sokkal soványabb, vagy szeretné, ha bizonyos testrészei ne fájnának, ha magasabb vagy alacsonyabb lenne, ha kisebb lenne a füle, nagyobb a melle, deltásabb vagy ruganyosabb az alakja, és még sorolhatnám bőven!

Egy idő után pedig – nem tudom, megfigyelted-e már – szinte robotként él a legtöbb ember: 

  • kialakultak a szokásai,
  • felvett egy csomó álarcot (szerepet),
  • ezekhez kialakította az imidzsét és
  • testét szinte robotnak tekinti, amelynek akár tetszik, akár nem, ki kell szolgálnia mindenféle “hülye” elvárásait…
Robotként tekintesz a testedre?
Robotként tekintesz a testedre?

Pedig testünk hihetetlenül fontos szerepet játszik 3D-s életünkben:

  • Lényünk általa tud érzékelni,
  • érzéseket, érzelmeket tudunk megélni,
  • folyamatosan visszajelzést ad arról, mit gondolunk, mit érzünk, milyen rezgésen vagyunk,
  • elvisz oda, ahová menni szeretnénk,
  • lehetővé teszi a másokkal való kapcsolódást,
  • játszani, kísérletezni tudunk vele a világban…

Ennek ellenére nagyon sokszor nem vesszük figyelembe igényeit, jelzéseit, sokszor elégedetlenek vagyunk vele vagy nem törődünk vele.

Mire jók az Access testkezelések?

Az Access testkezelések segítenek helyreállítani testünk, szerveink félreműködéseit, fiatalos működését, energiáink kiegyensúlyozatlanságát, testünk elfogadását és szeretetét, megbecsülését.

Akkor élünk igazán, ha testünk örül - Access Bars és testkezelés
Akkor élünk igazán, ha testünk örül – Access Bars és testkezelés

A testbe zárt, megélt vagy leutánzott traumák, ítéletek, érzések, fájdalmak, betegségek feloldása és egészséges, tápláló kapcsolatokat vonzó szexuálisság helyreállítása is elérhető most már testkezelés formájában, hogy jövőnket, életünket végre másként alakíthassuk.

A kezelés menete itt is a test bizonyos pontjainak érintése.

Hogy mire szolgálnak a különböző új testkezelések, ide kattintva elolvashatod.

 

Önbizalom- és siker turbózó workshop Budapesten

Önbizalom és siker

Önbizalom- és siker turbózó workshop Budapesten

Helyszín: Flow Stúdió: BUDAPEST, Murányi u. 61.

Időpont: 2018. szeptember 30. vasárnap 14.00-21.00

Hogyan légy önmagad, ismerd el képességeidet, állítsd helyre önértékelésedet, hogy önbizalmad kiteljesedjen és a siker állandó társaddá szegődjön?

 

  • Ha nem tudsz kiállni magadért és érvényesíteni az érdekeidet,
  • ha mindig csak kompromisszumokat kötsz,
  • ha nem mersz új dolgokba belekezdeni,
  • ha bizonytalan vagy, jó-e az, amit csinálsz,
  • ha úgy érzed, fejedre nőnek a gyerekek,
  • mindig rossz az, amit csinálsz vagy állandóan peches vagy,

lehetséges, hogy a szeptember 30-i budapesti workshopon olyan perspektíva váltást tudsz megélni, olyan eszközöket kapsz,
amelyek egy új, sikeres világot nyitnak meg előtted.

Már most írd fel a naptáradba, küldd el a regisztrációdat erre a szuper 1-napos önbizalom- és siker turbózó tréningre BUDAPESTEN – velem!

– hogy megerősítsd vagy visszanyerd önbizalmad, magabiztosságod, integritásod
– hogy új perspektívából lásd magad és a céljaidat, a megvalósítást akadályozó tényezőket
– hogy társadul szegődjön a siker és a boldogság!

Önbizalom és siker
Önbizalom és siker

Úgy érzed, itt az ideje, hogy ne állj saját sikereid útjába? Vagy legalább is ne nehezítsd meg magadnak a sikerhez vezető utat?

Lehet, hogy sokat vívódsz magaddal, hogy elég jó szülő / házastárs / barát(nő) / munkaerő / vezető / vállalkozó vagy-e? Vajon jó döntéseket hozol? Szeretnek? Elfogadnak?

Túl sok a stressz benned vagy körülötted?

Vajon azon is el-el szoktál gondolkodni, hogy miért nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretnéd? Nem olyanok a kapcsolataid, amilyeneket szeretnél?

Vannak olyanok a közeledben, akik elbátortalanítanak, kritizálnak, állandóan lehúznak valamivel?

 

Ha bármelyik kérdésre igennel válaszoltál, akkor önbizalmad felturbózása jelentős könnyedséget, örömet és sikert hozhat az életedbe!

Igen ám, de már annyi mindent olvastál róla, sőt egy csomó dolgot ki is próbáltál, de feladtad, mert hosszadalmas és kilátástalan és macerás mindegyik. Ami meg nem ilyen, az nem vezetett sehova vagy csak átmeneti javulást eredményezett?

Önbizalom és siker
Mennyivel más a világ, amikor önbizalommal teli, mosolyogsz a világon!

Mi lenne, ha a valódi változás sokkal egyszerűbb, mint gondolnád?

Mi lenne, ha más perspektívát és olyan egyszerű eszközöket kapnál, amelyek azonnal működni kezdenek?

 

Gyere el egynapos workshopomra, turbózd fel önbizalmadat és sikereidet,
hogy élvezd életed minden pillanatát!

Mit viszel haza a workshopról?

  • rácsodálkozol és megtapasztalod, ki is vagy valójában,
  • felismered és megérted, hogy mi az alapja a magaddal és másokkal megélt kapcsolatnak,
  • kristály tisztán láthatóvá válik számodra, milyen az a kiteljesedett, örömteli élet, amire mindig is vágytál,
  • képes leszel áttekinteni és elismerni, milyen erősségeid, képességeid vannak,
  • szembe tudsz nézni azokkal a rejtett kihívásokkal, félelmekkel, amelyek szabotálhatják sikereidet és az élet élvezetét,
  • felállítod azt a stratégiát, amelyikkel eléred, hogy újra felszabadult, energikus, önbizalommal teli, motivált és sikeres legyél.

A workshop 14.00-tól 21.00-ig tart.
Beszélgetésre és új kapcsolatok kialakítására vagy a régiek megerősítésére is van lehetőség a helyben elköltött közös vacsora, valamint a két kávé szünet alatt.

A workshopra a részvételi jegy: 19.900 Ft/fő

Aki nem egyedül jön, azoknak 10% kedvezmény jár a jegyárból.

 

Az önbizalom turbóra kapcsolása magad melletti elköteleződést igényel, és csak akkor válik a siker állandó társaddá, ha ezt választod és komolyan teszel is érte.

Tehát csak akkor gyere, ha hajlandó vagy erre!

Helyfoglalásod onnantól érvényes, hogy befizetted rá a részvételi díjat.

Ha áfás számlát kérsz, regisztrációkor, kérlek, add meg a számlázási címedet is!

Ide kattintva foglalhatod le a helyed.

Ha valamilyen speciális diétát tartasz, kérlek, jelezd a jelentkezési lapon!

Itt pedig megvásárolhatod részvételi jegyedet (vagy jegyeidet, ha nem egyedül jössz).

https://www.paypal.me/VibrationAnimation

 

Szeretettel várlak:

Hőss Klára Önbizalom- és siker turbózó coach
Hőss Klára
Önbizalom- és siker turbózó coach

 

 

Boldogság és Én Tábor a Tagyon és Angyal Birtokon – életed zamatának felfedezése

Tagyon Birtok - szállás

Tagyon és Angyal Birtok – életed zamatának felfedezése

Angyal Birtok
Angyal Birtok

Kikapcsolódással, megújulással, feltöltődéssel, elmélyüléssel, boldogsággal, fejlődéssel és új tudással ajándékoz meg „A Boldogság és Én” tábor.

Testi, lelki jól létünk a mi kezünkben van, mi tehetjük boldogabbá életünk következő epizódjait.

Fizikai testünk, energia rendszerünk és lelki világunk szoros együttműködésben van egymással.

Táborunkban, gyönyörű, lelket simogató környezetben, 7 nap alatt, örömteli kényeztetésben részesítheted magad.

Tested energetizálása, szellemed felfrissülése, lelked felszabadulása előhozza a benned szunnyadó boldogságot és teremtő erőt.

Add meg magadnak ezt a lehetőséget!

A tábor 7 napja alatt egy jól felépített folyamaton haladunk végig, mely biztosítja:

  • Önmagad felfedezését
  • A benned rejlő ajándék kibontakoztatását
  • Családi, munkahelyi és emberi kapcsolataid harmonizálását

LESZ:

  • Rálátás, megértés, “AHA” élmény
  • Meditáció
  • Festés, rajzolás
  • Játék
  • Mese alkotás
  • Mandala készítés
  • Tisztító és energetizáló technikák alkalmazása
  • 2 Access Bars kezelés

Életed zamatának felfedezése:

  • Borkóstolás
  • Gasztronómiai élmények
  • Kirándulások a
  • Balaton partra
  • Káli-medence kapujának őrére, a 337 méterre magasodó Hegyestűre
  • A Gyógynövény-völgybe

 A tábor időpontja:
2017. aug. 03-án 10 órától  –  aug. 09-én 17 óráig.

Ára: 160.000 ft

Aki nem egyedül nevez be a táborba, hanem elhozza társát, 14 év fölötti gyermekét vagy barátait a tanfolyamra,
annak 5000 ft/fő kedvezményt adunk.

Tagyon Birtok termékei
Tagyon Birtok termékei

Az ár tartalmazza a tanfolyamon kívül:

  • A két-háromágyas szobában való elhelyezést, fürdőszobával
  • Helyi, friss alapanyagokból készített ételekből teljes ellátást (ha étkezéssel kapcsolatban speciális igényeid vannak, jelezd felénk)
  • Kirándulásokat, borkóstolást
  • Jegyzetet és minden eszközt, ami az alkotásokhoz kell

Jelentkezés:

Jelentkezni a tábor vezetőknél lehet, a lenti linken az adatlap kitöltésével és az 50% előleg befizetésével 2017. 07. 24-ig:

Somogyi Krisztina: 06/30 427-4509, Hőss Klára: 06/30 754-0606

 

Adatlapot ide kattintva töltheted ki.

 

PayPal-lal vagy azon keresztül hitelkártyával ide kattintva fizetheted be az előleget (a valutánál válaszd ki a Forintot): https://www.paypal.me/VibrationAnimation/80000

 

A tanfolyami díj második részletét kérjük 2017. 07. 28-ig befizetni.

Lemondás esetén az előleg vissza nem térintendő.

Amennyiben van még helyünk, a tábor kezdetéig elfogadunk jelentkezéseket, 10%-os felárral.

 

A visszaigazolást és a fizetés részleteit emailben küldjük.

A jelentkezőknek részletes tájékoztatást a tábort megelőző héten küldünk.

Ételek a Tagyon Birtokon
Ételek a Tagyon Birtokon

A tábor napirendje:

 

08.00-08.30         Választhatóan tovább alvás, meditáció, reggeli torna jóga és Tai Chi elemekkel

08.30-10.00         Reggeli

10.00-13.00         Délelőtti témák felvezetése, interaktív körbejárása

13.00-14.30         Ebéd

14.30-17.00         Délutáni elmélyítése a reggeli témáknak és kreatív tevékenység (pl. festés, játék)

17.00-19.00         Borkóstolás és kirándulások a mesés és egyedülálló szépségeket rejtő környékre

19.00-20.30         Vacsora

20.30-                    Szabadon választott tevékenységek, séta, pihenés

 

Itt jelentkezhetsz.

 A 7 napos intenzív tanfolyam témái:

1. nap: Ki vagyok én? – Megismerjük testeinket, a születési számunkban rejlő fontos információkat, az öt elemet és milyen kapcsolatban vagyunk velünk, valamint rálátunk, ráfigyelünk gondolatainkra, érzéseinkre.

2. nap: Érzések és gondolatok – Mit vonzunk be általuk az életünkbe? Sok-sok interaktív tevékenységgel tapasztaljuk meg működésüket.

3. nap: Énkép kialakulása – Belső beszédünk megfigyelése, feltérképezése, oldása, legjobb tulajdonságunk felfedezése, meseírás, -eljátszás és -rajzolás.
Szerepek, minták, kapcsolatok – körbejárjuk az elvárásokat, megfeleléseket, a szerepeket különböző közegekben (pl. család, munkahely). Mi a megbocsátás? Hogyan szüntethetjük meg a régi mintákat, blokkokat, nem működő programokat?

4. nap: Hogyan találhatod meg az életcélodat? – Ránézünk az ego és a belső hangunk kapcsolatára, működésére. Hogyan ismerjük fel, tapasztalhatjuk meg képességeinket? Mi az az ajándék, amivel mi tudunk hozzájárulni a világhoz? Közös festés.

5. nap: Mit kell elengednünk, min kell túllépnünk, hogy elinduljunk életcélunk megvalósításának útján? – Kétségek, félelmek akadályok körül járása. Túlélés vagy örömteli élet? Bele tudjuk-e helyezni életcélunkat a mai mindennapi életünkbe? Mi lenne az első lépés?

6. nap: Mi az egyensúly szerepe az életünkben? – Éberség, nyitottság, hozzáférhetőség, sebzettség – mi a funkciójuk, miben segítenek?

7. nap: Bőség – minden szinten! – Hogyan tudjuk minden életterületünket harmonikusan megélni? Miért jó hálával telt szívvel létezni? Megfestjük a Bőség Mandalánkat.

Mandala Festés
Mandala Festés

A tábor helyszíne:

Tagyon Birtok közel 4 hektáros területen fekszik, sok-sok gyümölcsfával, veteményes kerttel, és természetesen szőlővel, hogy igazi, nap érlelte, finom borral fogadhassa vendégeit.

Angyal Birtok - szállás
Angyal Birtok – szállás
Angyal Birtok - nappali
Angyal Birtok – nappali

Igazi természet közeli élményben lesz részed és baráti fogadtatásban, vendéglátásban. Nem is tarthatnánk egy boldogságról szóló tanfolyamot jobb helyen, mint ahol a vendéglátók így várják, invitálják vendégeiket: „Reméljük, hogy mindenki, aki ellátogat hozzánk, boldogan tölti el nálunk az idejét.”

Ide kattintva jelentkezhetsz.

Balatoni kilátás a Tagyon Birtokról
Balatoni kilátás a Tagyon Birtokról

Megközelíthetőség:

GPS koordináták: 46.892351,17.660704

Budapestről:
Az M7-es autópályán, a 90-es km kőnél, Balatonfüred irányában a 71-es főúton haladj. A Zánkai Gyermek, és Ifjúsági Centrum után, kanyarodj jobbra Nagyvázsony irányába. Zánka után 800 méterrel, még Tagyon falu előtt balra információs tábla jelzi, hogy hogyan jutsz tovább a Tagyon Birtokra. A táblát kövesd, és Üdvözlőitallal fogadunk.

Tel.: +36 (20) 924 7865

Várunk szeretettel!

Kriszta és Klári

 

A tanfolyam mentorai:

Somogyi Krisztina
Somogyi Krisztina

Somogyi Krisztinának hívnak.

A KINEZIOLÓGIA One Brain ágának Konzulense és Oktatója. 7 éve segítek felnőtteknek és gyermekeknek harmóniába kerülni önmagukkal és környezetükkel.

Kolléganőmmel és egyben tanítómmal, Dr. Simon Katalinnal 2011-ben létrehoztuk az “Ugorj a Békákkal” tanulás és önbizalom fejlesztő programot, melyet sikerült országszerte népszerűsítenünk immár 50 Kolléganőnk részvételével.

Küldetésem része csoportos NŐI ÖNISMERETI kurzusok létrehozatala, ahol Lányok és Asszonyok felfedezhetik és kapcsolódhatnak újra belső erőforrásaikhoz, intuícióikhoz.

Legfrissebb örömteli megélésem: energetizáló, személyes MANDALÁK festése.

 

Hőss Klára
Hőss Klára

Hőss Klárának hívnak.

A Helen Doron Early English angol gyermek-nyelviskola hálózat és a módszert elsőként alkalmazó kétnyelvű magánóvoda beindítójaként és üzemeltetőjeként számos fiatalnak és idősebbnek segítettem a magánéletében, szakmai kibontakozásában és üzleti sikerében.

Azt választottam küldetésemnek, hogy a kiteljesedett, örömteli élethez vezető utat mutassam meg minél több embernek, élettapasztalatom, tanulmányaim és az ACCESS CONSCIOUSNESS tudatos, örömteli, lehetőségekkel teli, egészséges életet elősegítő kezeléseinek, életvitelének gyakorlati alkalmazása által.